Bemutatkozás
Kerepes :
Kerepes a Szilas -patak mellett és a Budapest- Gödöllő- Hatvan
országúton fekszik.
Területén áthalad a Csörsz-árok. Első okleveles említése 1148-ból való. Neve
a régi magyar kerep, azaz hajó főnévből származik. A XV. század végétől a község
a nagyváradi káptalan birokba volt Szadával és Veresegyházzal együtt. A Pest-
Kassa útvonalon utasokat is szállító / delizsánsz / postajárat 1750-ben kezdte
meg rendszeres működését, ennek első postaállomását Kerepesen rendezték be.
Egykori római katolikus temploma a község fölötti dombon állt, helyét jelenleg
kereszt jelöli. A mostani Szent Anna-templomot 1912-ben szentelték fel, értékei
közül említésre méltó Jakobey Károly két festménye és Somló Sári márvány domborműve,
Mária a kisdeddel. A Grassalkovich gazdatiszti ház 1713-ban épült, volt kultúrház
és egyéb, ez a község legrégebbi épülete. Az országútról jól látható a Szilas-patak
hídjánál egy szobor, Mihalik Mihály alkotása, az avar régészeti emlékről mintázott,
vérszerződést kötő avar harcosok alakja hirdeti az avar és a magyar nép, ma
már elfogadott, folytonosságát és emlékeztet a mögötte párszáz méterre megtalált
avar temetőre is.
A Keleti Pályaudvar mellől induló HÉV 1900-tól Kerepesig, 1911-tol Gödöllőig
közlekedik. A Mogyoródon 1986-ban megnyitott Hungaring jobb megközelítésére,
Kerepesen feltételes HÉV megálló létesült.
Lakópark :
"Távol és mégis közel"
A lakópark olyan családoknak épül, akik pihenő idejükre szívesen elvonulnak
a nagyváros forgatagától, de a központot könnyen el kívánják érni munka vagy
szórakozás kapcsán.
Erre a Rózsakert lakópark helyszíne ideális. A Sólyom utca déli lejtője csendes,
jó levegőjű, kellemes lakókörnyezet.
Innen Budapest könnyen elérhető a 30-as főúton, az M3-as autópályán vagy HÉV-en.
Helyi szolgáltatások
A közelben elérhető
-hypermarket : Auchan
-kórház : Flór Ferenc Kórház
-aquapark : Budapest és környéke legnagyobb és legújabb csúszdaparkja a - Mogyoródi
Aquapark - a lakóparktól kerékpárral ca. 8 perc, autóval ca. 3 perc alatt megközelíthető.
Mindezekhez adódik a lakóparkot 2 percre, a lakópark és a HÉV megálló közötti
területre települő
"Kerepes központ" is. Itt épül az önkormányzat új épülete, posta,
üzletek, panzió.
Tér minden mennyiségben
A család minden tagja számára bőven jut hely. A 144 m2 lakóterülethez
"ráadásként" ca. 8 m2 mosókonyha és ca. 20 m2 fitnesz vagy hobbyszoba
is birtokba vehető.
A nappali-étkezo mellett 3 vagy 4 hálószoba alakítható ki igény szerint. A hálószobák
mérete
11-19 m2 között változik.
Az autó sem szorul az ég alá: minden lakóegységhez tartozik egy 20 m2-es garázs.
Értékesítő partner:
ART UNIO KFT.
Szabó Tamás
( 20) 250-19 39
Hívjon! Egyeztessünk időpontot!
Szívesen bemutatom az ingatlant a helyszínen is.